BUDAVÁRI OPERA EGYÜTTES

budavari_opera

November 6. vasárnap 17.00 óra
Örökzöld melódiák
A Budavári Operaegyüttes koncertje

 


Belépő: 500 Ft

Jelentkezés és meghallgatás: minden pénteken 16.00 óra
Egyéni korrepetáció, szereptanulás, együttes éneklés, koncertek, fellépési lehetőségek. Az együttes olyan résztvevőket vár, akik komolyan foglalkoznak az énekléssel (opera, operett, dalirodalom).
Zenei vezető: Kovács Ágnes

 

 

 

 

AZ EGYÜTTES TÖRTÉNETE

Az 1970-es években Boros Attila, a Magyar Rádió Komolyzenei Főszerkesztőségének szerkesztője megalapította a Budavári Opera Együttes elődjét, amelyből olyan neves énekművészek kerültek később a Magyar Állami Operaházhoz, mint Szilfai Márta és Molnár András. A társulat 2004-ben feloszlott.

2007-ben Harangozó László énekes és Nagy Ferenc Liszt-díjas karmester újjászervezte az együttest.
A társulat mai tagságának többsége egykor neves kórusok vagy színházak tagja volt (Honvéd Művészegyüttes, a Magyar Rádió Énekkara, Népszínház, Operaház).
A Budavári Opera Együttes egyéb fellépései mellett évente kétszer koncertet ad a Budavári Művelődési Házban.

A Budavári Opera Együttes tagjai a 2008/2009-es évadban:

Jeremiás Beatrix (lírai koloratúrszoprán), a Filharmónia szólistája
Rozinay Gabriella (lírai szoprán koloratúr készséggel), aki korábban külföldön, elsősorban Németországban főszerepeket énekelt
Zöld Ildikó (lírai szoprán), aki korábban a Népszínházban énekelt
Losonczy Monika
Láng Dorottya (lírai szoprán), aki 2008. szeptemberétől a Bécsi Zeneakadémia tagja, de továbbra is jár a Budavári Opera Együttesbe is
Halász Erika (lírai szoprán), új tag az együttesben
Pálinkás Gyöngyi (drámai szoprán), a Filharmónia szólistája
Zábó Gyula (basszus), korábban a Magyar Rádió énekkarában énekelt, sajnos hosszú ideje beteg
Kozári János (tenor)
Kecskés Sándor (tenor), korábban a Magyar Állami Operaház magánénekese volt
Harangozó László (bariton), Zeneakadémiát végzett énekes
Révi Tamás (tenor)

Vásáry André férfi szopránVásáry André (férfi szoprán) a Boston Conservatory-ban tanult.
2004-ben a miskolci Operaverseny győztese, 2006-ban az EMI-nál jelent meg első lemeze.
2008-ban a Római Nemzetközi Énekverseny döntőse.
Honlapja: www.vasaryandre.hu/

 

 

 

 

 

A Várnegyed című lap Puccini és Lehár a Budavári Operaegyüttes műsorán címmel 2008. március 21-ei számában közölt írást az együttesről.

A koncerten Mozart, Verdi, Puccini és Wagner műveiből hallhatnak részleteket.
Fellépnek: Jeremiás Beatrix, Kárpáti-Kohl Tamás, Kecskeméti Róbert, Keskeny Linda,
Kovács Ágnes, Rozinay Gabriella, Szilárdi Katalin, Vadász István
Meghívott vendég: Fenyvesi Attila, az Operaház énekkari művésze
Zongorán közreműködik: Kovács Ágnes, az Operaház korrepetitora
Műsorvezető: Vaszkó Katalin, az Operaház énekkari művésze