KIÁLLÍTÁS A MAGYAR KATONAZENE TÖRTÉNETÉRŐL

"A katonakultúra szolgálatának évszázadai."
Szeptember 9 - 28.

A magyar katonazene történetét bemutató kiállítást a Fricsay Richárd Katonazenei Hagyományőrző Egyesület hozta létre azzal a céllal, hogy teljességre törekedve mutassa be a magyar hadikultúra szolgálatának évszázadait ezzel tisztelettel adózva a katonazenei szakma legendás elődeinek. A kiállítás Galván Károly muzeológus és Sárosi Péter zenész, zenetanár kutatási munkája alapján jött létre.

A kiállítás  előzetes bejelentkezés alapján látogatható: szeptember 09 - 28. között, csak hétköznapokon.

A belépés díjtalan!

A katonazenének különleges helye és szerepe van az emberiség kultúrtörténetében, hiszen a katonai célokra felhasznált zene egy idős az emberiség azon képességével, hogy a hangot, mint egyszerű természeti jelenséget az ember tudatos tevékenységgel, művészetté és tudománnyá fejlesztette.

Az ősi társadalmak nem csak a vallási rituáléikban, de az ellenség elriasztásának céljából is használtak hangkeltő eszközöket. Az ókori társadalmakban ezt a zenei képességet már kimondottan hadi célokra is felhasználták, így a jelzőhangszerek megjelenése megváltoztatta a korabeli hadviselést is. A hadi muzsikusok szolgálata akkor vált szükségessé, amikor megalakultak az emberiség első nagyobb létszámú hadseregei. Ezekben az emberi hang a parancsszót és utasításokat a nagy távolság és csatazaj forgatagában már nem tudta közvetíteni, ezért szükségessé vált felállítani egy olyan zenei jelrendszert, amely elősegítette a haderők hatékony irányítását és kommunikációját a hadszíntereken. Ezzel vette kezdetét a jelző hangszerek – kürtök, trombiták, ütőhangszerek – térnyerése a hadseregben. A riadó és a különböző harci tevékenységek szignáljelei létkérdéssé váltak a korszak hadászati tudományában, így kiemelt fontosságú feladatkörré vált a katonazenei hivatás is.

A magyar hadtörténet számos olyan alakulatot tart számon, akik napjainkig meghatározzák és őrzik az ország és a honvédelem hagyományait, kulturális és szellemi örökségét. Az évszázadok során ez a speciális katonai alakulat tükre volt az ország és annak haderejének változásainak.
A magyar katonazene története a hadi zenészekkel, az úgynevezett „hangászok” zenei tevékenységével kezdődött, akik kűrt és dob jeleket játszva vettek részt a korai magyar haderő ütközeteiben. Ennek első történeti bizonyítékát a 926-ban lejegyzett Ekkehárd krónikája örökítette meg, amely egy magyar katonai csapat dél-németországi hadi cselekményeiről adott hírt.
Századokon át a csatában a vezér a mellette álló trombitás jelzéseivel irányította a csapatok mozgását, hangszerjeleikkel a sereg vezénylői, harsogásával a magyar katonák bátorítói és az ellenség rémisztői voltak. Hangszerükre felfüggesztett zászlók az egységek gyülekezési és tájékozási pontját adták. A haditrombitás 1802-ig saját lóval rendelkezett és több nyelven kellett beszélnie, mivel a hadikövet funkciót is betöltötte. Így rendszeresen küldték az ellenséges táborba.
A magyar hadikultúra megteremtésében is kiemelt szerepet töltöttek be a katonamuzsikusok, hiszen a zene „erejét” használták fel a hit és az elszántság megerősítésének érdekében. Az otthonuktól távol csatázó katonák szellemi és kulturális táplálékáról is ők gondoskodtak akár a táborokban, akár a lövészárkokban. A katonazenekarok a magyar kultúra közvetítői váltak és maguk is új kulturális és művészi értékeket teremtettek, hiszen a magyar indulók egyediek a világban – dallam és ritmus világuk össze nem téveszthetően jellemzi zenei örökségünket, kultúránkat.

Az elmúlt évszázadokban a honvédelem irányítói a katonazenére, mint kulturális misszióra is tekintettek. A katonazenekarok mindenhol ott voltak, ahol hadmozdulatok zajlottak és térzenéken, katonai parádékon közvetítették az ország diadalát, békeidőben pedig zenei szolgálataival a hadsereg és a civil lakosság közötti harmonikus kapcsolatot hivatottak megteremteni.
Ott ahol a katonazenekar állomásozott, fejlődött a kulturális élet. Egy korabeli sajtócikk ezt így jellemezte: „Az ezredek zenekarok nélkül ridegek és kedélytelenek. Ez különösen észlelhető ama ezredeknél, melyek vidéki kisebb városokban vannak elhelyezve, hol a katonai élet van hivatva a helynek némi társadalmi pezsgést kölcsönözni.”
A zenekarok állandó résztvevői lettek a nemzet kulturális pezsgésének, színházak, kávéházak, főterek népesültek be a zenekarok előadásaira.
Történelmi hagyományaikra építve napjaink katonazenekarai továbbra is állnak a hadi és nemzeti kultúra hagyományainak megőrzésének szolgálatában és népszerűsítik azt a hazai és külföldi kulturális eseményeken.