SEBŐ KLUB

fotó: Perger LászlóMájus 12. szombat 19.00

Meghívott vendégek: Csatai László "Csidu", népzene szakos egyetemi hallgatók, Halmos Béla prímás és Nagy Albert bőgős

A havi rendszerességgel működő Sebő Klub nem csupán egy klub, ahol tánctanítással és koncerttel várják az érdeklődőket. Különlegességét az adja, hogy az ismert művészek mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakos hallgatói is fellépnek, valamint filmvetítésekkel is készülnek. 

 

Szeretettel hívunk és várunk Sebő Klubunkba minden hónap első szombatján!
A koncert és táncház mellett, természetesen lesz filmvetítés is.

Információ: www.rejtelmek.hu

 

 

 

A Bem rakparti Sebő Klubbal az együttes megújítja a régi hagyományt. A Bem rakparton minden alkalommal lesz tánctanítás Csatai László Csiduval, filmvetítés, koncert és táncház. A különlegességet az adja, hogy a meghívott zenészek között nem csak ismert művészek lesznek, hanem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakos hallgatói is, akiknek az itteni részvétel kötelező szakmai gyakorlat. Így érdekes formációk alakulhatnak ki amikor mondjuk Sebőék mellé beáll még két tamburás a zenekarba, vagy épp a magyar táncház szünetében délszláv muzsika szól...

 

 

Tánc a Sebő Junior KlubbanA klub története a Kassák Klub-beli egykori estekkel indult. Ennek hagyományait megidézve - egyszersmind megújítva azokat - 2005-ben Sebő-klub nyílt a Benczúr Klubban. A havi rendszerességgel tartott koncerteken sok évtizedes, népzenei és énekelt verseket felölelő repertoárjából válogatott a Sebő Együttes, hol tematikusan, hol vadonatúj anyagot játszva. A koncertblokkok között hangszerbemutatók voltak, és természetesen vendégeket is a színpadra szólítottak: zenészbarátokat, kortárs költőket.
A Benczúr Klub megszűnése után Sebőék két klubban folytatják: a Fonóban működő Senior klubban a korábbi hagyományt követik. A Bem rakparton pedig a Junior klub várja vendégeit.
A klub keretein belül Sebőék az első kerületben lakó művészekkel is terveznek közös muzsikálást, beszélgetést. Terveik szerint a klub vendégei lesznek: a Kaláka, Bognár Szilvia, Halmos Béla, Kelemen László és még sokan mások.

 

SEBŐ EGYÜTTES

Sebőék a fiatalokkalA Sebő együttes 1970-ben alakult, kezdetben két (Sebő-Halmos), majd négy taggal. Vezetője és zeneszerzője Sebő Ferenc.
„Az együttes repertoárján régi stílusú kelet-európai parasztzene (magyar és szomszéd népek zenéjéből) és énekelt versek szerepelnek (József Attila, Weöres Sándor, Nagy László, Szécsi Margit, stb). A népzene helyenként még élő régi rétegét egyrészt a Magyar Tudományos Akadémia Kodály alapította Népzenekutató Csoportjának segítségével másrészt saját gyűjtőmunkánk eredményeképpen tanultuk meg, ahol erre lehetőség volt, idős zenészektől, egy az egyben."

 

Információ: www.rejtelmek.hu

Támogató: