BUDAVÁR ÉVSZÁZADAI

Minden hónap első hétfő, 10.30 óra
Helytörténeti ismeretterjesztő séta- és előadássorozat

 

A budai várA sorozatot úgy alakítottuk, hogy jó időben a résztvevők járják végig Budavár és környéke azon területeit, amelyekről az előadások szólnak: azokat a helyszíneket is ahol az ostromlók, illetve az ostromlottak kialakították védműveiket, vagy épp menekülési útvonalaikat.
Helytörténeti ismeretterjesztő sorozatunkat a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány támogatja.

PROGRAM

 

DÁTUM

CÍM

ELŐADÁS/SÉTA
2009. szeptember 14. A Bécsi kaputól a Dísz térig séta
2009. október 5. A várpalotán át a Tabánig séta
2009. november 2. A Várhegy beépítése előadás
2009. december 7. Mátyás budai vára előadás
2010. január 4. A török félhold alatt 1686-ig előadás
2010. február 1. Májusi ostrom 1849-ben előadás
2010. március 1. 1944-45 telén... előadás
2010. április 5. A Batthyány tértől a Lánchídig séta
2010. május 3. Látogatás a Sziklakórházban séta
2010. június 7. Vérmező séta

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A sorozat házigazdája: dr. Tóth József, középiskolai történelem-magyar szakos tanár, idegenvezető, aranyjelvényes túravezető. Többek között a Budapesti Honismereti Társaság, a Kossuth Szövetség, a Magyar Pedagógiai Társaság és a Múltunk Öröksége Alapítvány vezetőségi tagja. 1964 óta több mint 700 írása jelent meg pedagógiai, turisztikai és helytörténeti témákról. Gyakorlati tapasztalatait és levéltári kutatásait eddig 14 könyvben adta közre.