KISHAJÓ BÉRLET 2010 TAVASZ
Havonta egyszer 10.30 óra (február 18., március 18.)
Bérlet: 1200 Ft
Belépő: 700 Ft/ alkalom (csak a helyszínen, ha van hely)
A felnőtt kísérők számára az előadás ingyenes!
A Budavári Művelődési Ház idén tavasszal is meghirdeti két alkalomra szóló bérletét óvodások és kisiskolások számára 2-7 éves korig. Minden hónapban egy délelőtt várjuk a gyerekeket, csoportokat. Az időpontot a gyerekek napirendjéhez igazítottuk, így 10.30 órakor kezdődnek az előadások. Ebben a szezonban a Bartos Erika, és a Szabad Ötletek Színháza szórakoztatja majd a kicsiket. Bérletvásárlással kapcsolatos információ: 201-0324, 201-1780.
FEBRUÁR 18.CSÜTÖRTÖK 10.30 ÓRA
Bartos Erika: Anna Gergő és Peti
mesevetítés
A mesedélelőttön Bartos Erika legnépszerűbb meséit vetíti le a kicsiknek, emellett a látogatók színezőt is kapnak, hogy otthon is emlékezzenek a látottakra-hallottakra. Egy-egy vetítés 45-50 perc, ahol általában 10-15 mese hangzik el, sőt a gyerekeket már az érkezésnél színezők várják, hogy a gyülekező alatt se unatkozzanak. Ezeket pedig ők is és a később jövők is hazavihetik, hogy emlékeztesse a kicsiket az itt elhangzott történetekre.
„Az Anna-Peti sorozatot személyes tartalma miatt, a Babóca meséket éppen az ellenkező okból szeretem - mondja a szerző, Bartos Erika. Nem köti meg a kezemet a „valóság", nem szól bele Anna, Peti és Gergő, hogy „Anya, ez nem is így volt!" Ebben a sorozatban bármi előfordulhat, itt a szereplők nem változnak, nem nőnek meg. A kis erdei baráti közösség nagyon közel áll a szívemhez, minden egyes szereplőt felruháztam saját jellemmel, és mindig ennek megfelelően viselkedek a sorozatban. Most dolgozom a nyolcadik könyvön, és sok további kötet állt már össze a fejemben.
Az Anna-Peti és a Babóca sorozat mellett nemsokára megjelenik egy saját verseskötetem is, dolgozom a fényképes könyvek folytatásán, illetve egy új sorozatba is belekezdtem, szintén óvodásoknak szánva. Sok új tervem van, a gyerekek bőségesen ellátnak ötletekkel. Eredetileg építészmérnök vagyok, nagyon szerettem-szeretem is az építész szakmát, de a mesekönyvek, a gyerekek világa sokkal közelebb áll hozzám, nagy örömmel dolgozom újabb és újabb könyveimen."
Bartos Erika honlapja: www.bartoserika.hu
MÁRCIUS 18. CSÜTÖRTÖK 10.30 ÓRA
Bálint Ágnes: Kukori és Kotkoda
zenés mesejáték a Szabad Ötletek Színháza előadásában
Kukori Farkas Zoltán
Kotkoda Szilvási Judit/Szentes Katalin
Kopasznyakú Zsiga László/Bor Viktor
Habzsolháp Nádházy Péter
Klotild Mézes Violetta/Dósa Zsuzsa
Színpadra alkalmazta: Bor Viktor
Zene: Bor Viktor
Hangszerelés: Nánási Péter
Díszlet: Nádházy Péter
Jelmez: Babos Mariann
Dalszövegek: Bor Viktor
Koreográfus: Simonyi Krisztina
Rendező: Nádházy Péter
A Magyar Televízió aranykorának egyik legbájosabb mesesorozata volt Kukori és Kotkoda története. A házimunkát mindig megúszni akaró Kukori és vele perlekedő felesége Kotkoda állandó konfliktusa nagyon sok mosolyt csalt az akkoriban tévé előtt ülő gyermekek arcára. A színpadi zenés játék változat is erre törekszik, színvonalas zenével, látványos díszlettel és jelmezekkel és persze sok-sok kacagással kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A Kukori és Kotkoda egy magyar rajzfilmsorozat, melynek forgatókönyvét Bálint Ágnes írta. Ez volt az első olyan mesesorozat, amely a Magyar Televízió megrendelésére készült. Az 1971-ben útjára induló rajzfilmsorozat alapötletét Bálint Ágnes egyik kolléganője adta; aki gyakran panaszkodott arra, hogy férje nem hajlandó semmilyen házimunka elvégzésére. Így született meg Kukori, aki lustaságával minden epizódban felbosszantja Kotkodát. A sorozat rendezője és megtervezője Mata János azért választotta a tyúk és kakas figuráját, mert úgy vélte, ha a szereplőknek csak két lába van, kevesebbet kell rajzolni. A rajzfilmsorozatból 1970 és 1972 között két széria, összesen 26 epizód készült el.
Árak:
2 alkalomra szóló bérlet: 1200 Ft
1 alkalom: 700 Ft, a helyszínen, amennyiben van szabad hely
A felnőtt kísérők számára az előadás ingyenes!
Bérletvásárlással kapcsolatos információ: 201-0324, 201-1780










