ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁSOK 2010/1

ismeretek_thJanuárban négy előadással várjuk vendégeinket. Előadóink jóvoltából nemcsak gyönyörű képeket láthatnak a hollandiai tulipánvirágzásról, a Bükk-hegységről, morvaországi kastélyokról, illetve a három balti fővárosról: Rigáról, Tallinró és Vilniusró, hanem számos érdekes tényt, történetet is mesélnek majd.


HollandiaJanuár 5. kedd 10.30 óra
Benyik Béla: Virágok a dűnék mögött - tulipánvirágzás idején Hollandiában

 

ÁPRILIS 30., VASÁRNAP

Hűvös, szeles volt a reggel, sütött a nap és csak úgy kergették egymást a sötét felhők az égen. Városnézésre ideális.
Első utunk a közeli Vogelenzangba vezetett, hogy megnézzük a Tulip World kiállítást. A belépő fejenként 2 euró, a kiállítás zsebkendőnyi, de szép, bár a souvenir bolt szinte nagyobb, mint a kert. Hűtve árulták a tulipánhagymákat, nem vettünk, mert mire hazahoztuk volna már kihajt. A kiállítás mellett láttuk az első virágföldeket is.
A következő megálló Haarlem volt, nagyon hangulatos, szép város. Mivel előző nap ünnepelték a királynő születésnapját, mindenhol látszottak a nyomai az esti nagy bulinak, a házakon narancsszínű díszek, lufik, a főtéren meg vurstli. Itt láttuk először, hogy a templomhoz hozzáépülve éttermek, cukrászdák vannak, ezzel később mindenhol találkoztunk. A templomokba viszont sajnos bemenni nem lehet, protestáns ország, a templomok csak istentisztelet idején vannak nyitva. Fényképezni is alig tudtunk, mert a főteret teljes egészében elfoglalták a körhinták és mindenféle egyéb gépezet.
Lisse felé indultunk, hogy megnézzük a Keukenhof Garden-t, de akkora kocsisor állt, hogy úgy döntöttünk, majd máskor. Inkább megálltunk Leidenben, addigra kisütött a nap és az emberek is kimerészkedtek az utcára. Leidenben ugyanúgy vásári hangulat uralkodott, a csatornák partján árusok kínálták a ruhaneműket, vásárfiát.Végigsétáltunk a főutcán, megnéztük a Mázsaházat, a városházát, ittunk egy kávét majd Katwijk an Zee felé vettük az irányt, nagyon szép tengerparti üdülő, itt sikerült megebédelni, sonkás toast, sült krumpli, halsaláta üdítővel összesen 20 euró.
Sok helyen ki van írva az út mellett, hogy avirágföldeket meg lehet nézni, mi is így tettünk, kis utakra letérve sikerült lemenni a virágföldekhez. Kerítés nincs, nem is kell, hiszen minden parcella földet csatorna választ el egymástól és az úttól is, hatásos védekezés a belvíz ellen. A csatornákban összegyűjtött vízből aztán locsolnak, amikor kell, és a sok eső dacára sűrűn kell, mert a homokos föld azonnal kiszárad. Tulipán, jácint, nárcisz mindenféle színben, formában, nyílási állapotban. Egyszerűen fantasztikus, nem lehet betelni vele.
Visszafelé ismét elnéztünk a Keukenhof Gardens felé és ezúttal szerencsénk volt, a sor eltűnt és még mindig volt jó 4 óra hossza zárásig. A belépő 12,50 euró + 5 euró a parkoló.
Keukenhof maga a paradicsom, évente mindössze kb. 2 hónapig van nyitva és több, mint 7 millió hagymát ültetnek el. Tulipán, jácint, nárcisz és örmény gyöngyike a fő növények a hatalmas fák és rododendron bokrok mellett. A virágillat fantasztikus. Vízesések, tó, kis dombok találhatók ebben a nagyon szépen kialakított kertben és mindenhol a színes virágözön. Sok padot is elhelyeztek, hogy az ember meg-meg tudjon pihenni, vannak éttermek és pavilonok is és egy szélmalom, mellette egy sajátságos szerszámmal faragták a facipőket. Egyetlen zavaró tényező van: a hömpölygő tömeg. Azt hiszem nagyon szerencsések voltunk, borzasztó nehéz kiválasztani a megfelelő pillanatot, de most a legtöbb virág nyílásban volt, alig volt olyan fajta, amelyik már túl volt a virágzás csúcsán és kezdett hervadni. De 2 nappal később bejött a meleg idő, szerintem a rákövetkező hétvégén már nem volt annyira tökéletes a virágpompa. Igazából április második fele a megfelelő látogatási idő, de ebben az évben annyira sokáig tartott a tél, hogy később nyíltak a virágok és a Keukenhof nyitvatartási idejét meg is hosszabbították május végéig.

Bozóki Ágnes: Hollandia a tulipánvirágzás idején - 2006. április 29- május 6. című írása teljes egészében itt olvasható.

 

A Bükk télenJanuár 12. kedd 10.30 óra
Óvári Árpád: A Bükk hegység

 

A Bükk hegység a magyar Északi-középhegység része. Az ország legnagyobb átlagmagasságú, barlangokban bővelkedő karszthegysége. Középső területe 1977 óta nemzeti park (Bükki Nemzeti Park.) A hegység nevét leggyakoribb fájáról, a bükkről (Fagus silvatica) kapta. A Bükk Magyarország legnagyobb összefüggő erdőterülete, közel 100 000 hektár.
A Bükk legmagasabb csúcsa az Istállós-kő (959 m). Ezt követi a Bálvány (956 m) és a Tar-kő (949 m), de még további kb. 20 csúcs emelkedik 900 méter fölé.
A hegység legérdekesebb része a Bükk-fennsík, egy meredek sziklafalakkal és lejtőkkel körülzárt, majdnem vízszintes terület, amelyre kevés helyen lehet feljutni. A rajta lévő víznyelők gondoskodnak a hegységben és környezetében élő közel félmillió ember ivóvízkészletéről. A víznyelő többféle is lehet: dolina, töbör vagy zsomboly. Ezek a mészkőfennsík kiemelkedése után fokozatosan alakultak ki. A barlang- és hasadékrendszerekbe vezetik el a csapadékvizet. Az elnyelt víz a Bükk bonyolult vízáramlási rendszerén keresztül jut el a hegység szélén lévő forrásokba, majd onnan a vízvezetékekbe: a tökéletesen tiszta és jóízű víz kezelés (tisztítás) nélkül kerülhet el a fogyasztóhoz. (Figyelmeztető jel azonban, hogy 2006 júniusában a területen végzett szabálytalan állattartás ill. trágyakezelés miatt Miskolc ivóvize már egyszer átmenetileg szennyeződött.) Különösen mellékízmentes az ivóvíz a déli oldalon, mert útja a föld alatt légvonalban 20-30 km, a valóságban pedig ennek többszöröse, így hatalmas méretű szűrőrendszeren keresztül érkezik meg a forrásvíz a felszínre, ahol vízházakban felfogják és továbbítják az ivóvízvezetékbe.
A tájegység teljes területe Magyarország legnagyobb hegyvidéki, erdős nemzeti parkjához tartozik. Jelentősebb települései: Bélapátfalva és Szilvásvárad.
Elsősorban a természeti értékek, a túrázási, kirándulási, télen pedig a síelési lehetőségek miatt népszerű a Bükk. Páratlan szépségű a szilvásváradi Fátyol-vízesés, az istállóskői barlang, a lipicai ménes. Figyelemre méltó a szilvásváradi Szabadtéri Erdészeti Múzeum, a Hild József által tervezett körtemplom, valamint a középkori Börtönmúzeum. Bélapátfalván található Magyarország egyetlen épségben megmaradt román kori ciszterci temploma. És úgy tartják, a nagyvisnyói református templom festett mennyezete az országban a második legnagyobb.

forrás: wikipédia

 

MorvaországJanuár 19. kedd 10.30 óra
Dr. Sibalszky Zoltán: Morvaországi kastélyok és sziklalabirintus

 

MORVAORSZÁG

Morvaország történelmén a morvák és az általuk lakott területek történetét értjük a kezdetektől napjainkig.
Kr. e. 60 körül a kelta boiok visszavonultak a területről, és helyükre a germán kvádok érkeztek.
A területre a 6. század során szláv törzsek érkeztek.
A 8. század végén jött létre a Morva Fejedelemség a jelenlegi Délkelet-Morvaország, Záhorie (Délnyugat-Szlovákia) és Alsó-Ausztria területén. 833-ban a Nyitrai Fejedelemség elfoglalásával létrejött a Nagymorva Birodalom, melynek első uralkodója I. Mojmir (830-846) volt. A Nagymorva Birodalom legnagyobb területi kiterjedését a 890-es években, I. Szvatopluk uralkodása alatt érte el. Ezekben az időkben a birodalom magába foglalta a mai Csehország, Szlovákia és Nyugat-Magyarország (Pannónia) területeit, Lusatiát a jelenlegi Németország és Szilézia területén, valamint a Visztula felső medencéjét Dél-Lengyelországban. Szvatopluk 895-ben bekövetkezett halála után a bohémiai fejedelmek elszakadtak, hogy a keleti frank uralkodó, Karintiai Arnulf hűbéreseivé váljanak, a morva államot pedig 906-907-ben a magyarok elsöpörték.
Miután a magyarok 955-ben Augsburgnál vereséget szenvedtek I. Ottó német-római császártól, szövetségese, I. (Kegyetlen) Boleszláv (Bohémia Přemysl uralkodója) kapta meg Morvaországot. 999-ben I. (Vitéz) Boleszláv lengyel fejedelem foglalta el, és uralta 1019-ig, amíg I. Bretiszláv cseh herceg vissza nem foglalta. Bretiszláv apja halálakor, 1035-ben Bohémia uralkodója lett. 1054-ben Bretiszláv elrendelte, hogy a bohémiai és morva területek együtt öröklődjenek a primogenitúra rendje alapján, bár azt is kikötötte, hogy Morvaország egyes részeit ifjabb fiai kormányozzák mint a legidősebb fiú hűbéresei.
A Přemysl-korszak alatt a fiatalabb hercegek gyakran irányították Morvaországot vagy annak egyes részeit Olomouc, Brno vagy Znojmo központtal, változó mértékű önállóságot kapva a bohémiai uralkodótól. Morvaország 1182-ben érte el az autonómia legnagyobb mértékét, amikor I. Frigyes közvetlenül a császárnak alárendelt őrgrófsággá emelte Morvaországot. Ez az állapot csak rövid ideig állt fenn: 1197-ben a bohémiai III. Vladiszláv megoldotta az örökösödési vitát maga és fivére, Ottokár között azzal, hogy lemondott a bohémiai trónról, és elfogadta a Morva Őrgrófságot, mint Bohémia hűbéresét.
Innentől kezdve Morvaország és Bohémia történelme közös. A Přemysl-ház 1306-ban kihalt, és 1310-ben Luxemburgi (Vak) János lett Csehország királya. Csehország és Morvaország a német Luxemburgi-ház uralma alatt maradt 1437-ig, amikor Habsburg Albert örökölte a trónt.
A huszita háborúk során a Habsburgok elvesztették az ellenőrzést Csehország és Morvaország felett, és a cseh területek átmenetileg több részre szakadtak. 1458-ban a huszita Podjebrád Györgyöt választották cseh királynak. 1466-ban II. Pál pápa kiátkozta, és megtiltotta minden katolikusnak, hogy szolgálják őt. 1469-ben Hunyadi Mátyás magyar király meghódította Morvaországot. A terület 1490-ben egyesült újra Csehországgal, amikor II. Ulászló, aki 1471-ben Györgytől a cseh trónt örökölte, Mátyás helyébe lépett Magyarországon. 1526-ban fia, II. Lajos életét vesztette a mohácsi csatában, és a rendek Habsburg I. Ferdinándot választották meg cseh királynak. Morvaország Csehországgal együtt az I. világháború végéig Habsburg uralom alatt maradt.
A harmincéves háború cseh-pfalzi szakaszában a cseh, morva és sziléziai rendek erőit a császári csapatok 1620. november 8-án a fehérhegyi csatában tönkreverték, az önállóságától megfosztott országot pedig Habsburg örökös tartománnyá tették. 1641-ig Morvaország fővárosa az ország középpontjában elhelyezkedő Olomouc volt, de miután a svédek bevették, a nagyobb és az ostromnak sikeresen ellenálló Brno lett a főváros. A Morva Őrgrófságnak megvolt a maga országgyűlése (zemský sněm, ill. Landtag), melynek képviselőit 1905-től kezdve külön német és cseh választókerületekben választották.
1918-tól, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását követően Morvaország Csehszlovákia részévé vált. A II. világháborúban, a német megszállás alatt a Cseh-Morva Protektorátus része volt. A háború után ismét az újjáalakult Csehszlovákiához került. 1945-ben a német kisebbséget kitelepítették. 1993-ban Csehszlovákia felbomlásával Morvaország a Cseh Köztársaság része lett.

forrás: wikipédia


Január 26. kedd 10.30 óra
Kiss Imre Károly: A balti fővárosok (Riga, Tallin, Vilnius)

 

RigaRIGA Lettország fővárosa. A Baltikum legnagyobb városa, fontos kulturális, oktatási, politikai, pénzügyi, kereskedelmi és gazdasági központja a régiónak.
Riga történelmi belvárosa Vecríga 1997-től a UNESCO Világörökség listáján található. Különösen jelentősek az XIX-XX. századfordulón épült szecessziós (Art Nouveau, Jugendstil) épületegyüttesek.
Régészeti feltárások alapján megalapították, hogy ott, ahol a Riga folyó a Daugavába torkollik, már a 2. században emberi település volt. A 10. századtól a torkolatnál két lív település helyezkedett el. 1159-ben brémai kereskedők kötöttek ki ezeken a településeken. 1186-ban Ikskildében Meinhard von Segeberg misszionárius telepet alapított. Őt követte Albert brémai püspök, aki keresztes lovagok élén érkezett, és 1201-ben várat épített. Ezt tekintik Riga alapítási dátumának, amit a város címérében található évszám is jelez. Riga városát a brémai Albert von Buxhoevden, Livónia harmadik püspöke alapította, aki a baltikumi terület feletti ellenőrzést biztosítandó a Kardtestvérek lovagrendjét - amely később a Teuton Lovagrendbe olvadt be -, is létrehozta. A pápa jóváhagyta számára a rigai püspök, majd az érseki tisztséget. A püspök és a Teuton Lovagrend megtelepedését követően megjelentek a német kereskedők és Riga 1282-ben a Hanza Szövetség tagja lett. A város alnémet nyelven patakot, csatornát jelent, ez a keresztelés szimbolikus kifejező eszköze.
A várost a kereskedők által választott városi tanács és polgármester irányította, de a városi tanács mellett a püspök és a lovagrend is jelentős hatalmi tényező volt.
A 14. századtól Riga a Baltikum legjelentősebb kereskedelmi központja. Jellemző, hogy ezekben a századokban, a városban működött céhek tagjai között egyetlen lív, vagy lett nevet sem lehetett találni.
A reformáció nagy hatással volt a rigai polgárságra. 1562-ben Rigában feloszlatták a Német Lovagrendet. 1581-ben elfoglalták a lengyelek a várost. 1621-ben svéd uralom alá került.
1656-ban rövid időre bevonultak az orosz seregek, majd 1660-ban az Olivai békét követően ismét svéd uralom alá került. Ekkor Riga Svédország „második" fővárosa.
1710-ben az Nagy Északi Háború-ban az orosz seregek elfoglalták Rigát és 1713-tól 1918. november 18-ig a független Lett állam kikiáltásáig Riga a Rigai Kormányzóság központja. 1861-ben megépült az Orosz Birodalom első vasútvonala Riga és Moszkva között. Riga az Orosz Birodalom második legforgalmasabb kikötője Szentpétervár után.
1940. június 17-én a Molotov-Ribbentrop paktum alapján bevonult Rigába a szovjet Vörös Hadsereg, de csak rövid ideig tartotta megszállás alatt. Alig egy év múlva, 1941. július 1-jén foglalta el a várost a Wehrmacht. 1944-ben foglalta vissza a Vörös Hadsereg a várost és megalakult a Lett Szovjet Szocialista Köztársaság.
A függetlenségi mozgalom az 1980-as évek második felében kapott erőre. 1988-ban hivatalosan is megalakul a Lett Népfront Rigában és 1990. május 4-én kikiáltották a független Lett Köztársaságot. A Lett Köztársaság 2004. május 1-jén, hazánkkal együtt felvételt nyert az Európai Unióba, és ugyanebben az évben belépett a NATO-ba is. Az ország fejlődésének ütemére jellemző, hogy Lettországnak jó esélye van, hogy 2008-ban bevezesse az Eurót mint fizetőeszközt.


tallin_01_thTALLINN Észtország fővárosa. Fontos kulturális, oktatási, politikai, pénzügyi, kereskedelmi és gazdasági központja a régiónak.
Tallinn történelmi belvárosa 1997-óta a UNESCO Világörökség listáján található.
Tallinn története színes, valamint teli különböző korszakok fordulatával, hol az észtek, mint eredeti "őslakosok" a 13. század elejétől a 19. század második feléig gyakran sajnos csak mint (elnyomott) kisebbség lakhattak. Mégis az ő érdemük, hogy a város még manapság is tartja szép, történelmi arculatát. A különböző korszakok nyomai mind a mai napig megtalálhatók a város valamint az óváros különböző részein.
A várost, pontosabban a mai Tallinn kikötőjének a helyén található halászfalut, Lyndanisse-t először Livóniai Henrik krónikája (Henrici Chronicon Livoniae) említi. Eszerint II. Valdemár dán király hajóhada itt kötött ki 1219 júniusában. Tallinn és Észtország északi része, így dán fennhatóság alá került. 1248. május 15-én IV. Erik dán király emelte a városi rangra Tallinnt a 13. század második felében Tallinn is a Hanza-szövetség tagja lett és a 15. század végéig jelentős szerepet játszott a szövetségen belül. 1347-ben a dán király eladta a várost és vele együtt az északi észt területeket a Livóniai Lovagrendnek.
A Livóniai háború (1558-1583) idején az Orosz Birodalom, Svédország, Lengyelország és Dánia harcolt a Balti-tenger medencéje feletti hegemóniáért. Az oroszoktól való félelmükben a tallinni kereskedők és a lovagok 1561-ben önként megadták magukat a svédeknek és ezt követően a város másfél századon át svéd fennhatóság alá tartozott.
A Nagy Északi Háborúban (1700-1721) a Baltikum ismét háborús színtérré vált. Az Orosz Birodalom és Svédország volt a két fő ellenfél.1710. szeptember 29-én a város harc nélkül kapitulált az orosz seregek előtt. Tallinn ezt követően egészen 1783-ig megtarthatta városi kiváltságait és a helyi törvénykezésben a német nyelvet. 1783-ban II. Katalin megszüntette a város kiváltságait és azt az észt területekkel együtt a Rigai (Livlandi) Kormányzósághoz csatolta. Tallinn Oroszországhoz csatolását követően I. (Nagy) Péter cár még 1714-ben parancsot adott hadikikötő építésére. Ezzel egy időben hajóépítő üzemet is alapított, ami a város iparosodásának is kezdetét jelentette.
Az első világháború harci eseményei elkerülték a várost. 1918. február 24-én Észtország Megmentésének Bizottsága Tallinnban kikiáltotta a független Észt Köztársaságot. 1939-ben a Molotov-Ribbentrop-paktum értelmében Tallinn és Észtország a Szovjet érdekszféra része lett és még ennek az évnek az őszén létrejött Tallinnban a Vörös Hadsereg hadi bázisa
A német Wehrmacht 1941. augusztus 28-án foglalta el a Tallinnt. A szovjet légierő 1944 folyamán többször bombázta a várost majd 1944.szeptember 23-án sikerült a Vörös Hadseregnek visszafoglalnia a németektől. Megalakult az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság. 1991. augusztus 20-án állítják helyre Észtország függetlenségét.

 

VilniusVILNIUS Litvánia fővárosa és egyben legnagyobb városa. Részben ma is fallal övezett történelmi belvárosa, az UNESCO Világörökség listáján található 1994 óta. Katolikus és ortodox érseki székhely, és itt található Kelet-Európa egyik legrégebbi egyeteme, amelyet 1579-ben Báthory István alapított.
Vilnius Litvánia délkeleti sarkában a Vilnia és a Neris folyók találkozásánál fekszik, mindössze 40 km-re a belorusz határtól. A város a nevét a feltételezések alapján a rajta átvezető folyó után kapta. Vilnius közel helyezkedik el Európa földrajzi középpontjának egyik lehetséges értelmezéséhez.
A város az országon belüli nem középponti elhelyezkedése az országhatárok évszázadokon keresztül való változására vezethető vissza. Vilnius a Litván Nagyhercegség korában nemcsak a kulturális és gazdasági központ volt, hanem egyúttal az ország közepéhez közel is helyezkedett el.
Vilnius 312 kilométerre helyezkedik el az ország legfontosabb kikötőjétől, Klaipedától, és autópálya köti össze a fontosabb városokkal, a 102 kilométerre fekvő Kaunassal, a 214 kilométerre fekvő Šiauliai-jal, valamint a 135 kilométerre elhelyezkedő Panevėžys-szel.
Vilnius közigazgatási területe majd 400 kilométer, melynek valamivel több, mint 20%-a van beépítve.
A mai város területén már a kőkorban is emberi település volt, melyet számtalan lelet bizonyít, többek között a várhegyen feltárt ásatások. A település lakóinak nemzetisége folyamatosan változott, a kezdetben balti település később szláv, germán, és zsidó nyomokat is magán viselt. Számos történész azonosítja a várost, Vorutával, a legendás fővárossal, ahol Mindaugast 1253-ban Litvánia királyává koronázták. Az első írott feljegyzés a város létezéséről 1323-ból származik, megemlíti, hogy Gediminas, Litvánia nagyfejedelme Vilniusban, Litvánia fővárosában egy favárat épített egy dombon.
Egy legenda szerint, egy fárasztó vadászat után Gediminas álmot látott, melyben egy farkas üvöltött egy domb tetején. Amikor álmának jelentése felől érdeklődött krivis-étől (sámánjától), Lideikatól, ő azt mondta, építenie kell egy várat egy domb tetején, melyet három folyó, a Neris, a Vilnis, és a Vingria vesz körül, és építenie kell egy várost a domb körül, hogy a város híre farkasüvöltésszerűen terjedjen az egész világban.
A város neve Európa-szerte 1325-ben lett ismert, mikor Gediminas levelet küldött a Hanza-városok német és zsidó polgáraihoz, iparosaihoz Vilniusba invitálva őket. A város lakói kezdetben litvánok voltak, az iparosoknak, kereskedőknek köszönhetően azonban hamarosan számos más nemzetiség is megtelepedett.
Vilnius a 14. században két várból állt: az alsó várból és a felső várból. 1365-ben a teuton lovagok először jelentek meg Vilnius alatt, de a várat bevenniük nem sikerült. 1386-ban Jogaila (Jagello) nagyfejedelem Lengyelország királya lett, és 1387-ben felvették a litvánok a katolikus hitet. Még ebben az évben felépült Vilniusban egy katedrális és Vilnius városi jogokat kapott. Az 1410-ben a Német Lovagrend feletti tannenbergi győzelem után békés évek következtek. Vytautas nagyfejedelem uralma alatt a város egy erős ország politikai, gazdasági és kulturális központjává vált. 1503 és 1522 között a tatárok elleni védelem céljából egy kb. 3 km hosszú fallal vették körül a várost.
1540-ben megépült a Neris folyó első kőhídja. Vilnius fejlődésének csúcsát I. Zsigmond alatt érte el, aki udvarát 1544-ben ide helyezte.
A lengyel-litván államközösség 1569-ben megszüntette a város fővárosi rangját. A Lublini Uniót követően megindult a városban a lengyelesítés, a litván nyelv és kultúra visszaszorítása. Ebben a korban csak Vilnius vallási jelentősége volt változatlan. A 18. században, Vilniusban 18 kolostor és 40 templom működött. 1769-ben megalapították a Rasos temetőt, mely Vilnius ma is létező legrégebbi temetője. 1579-ben Báthory István megalapította a Vilniusi Egyetemet, mely a térség legfontosabb oktatási központjává vált. A politikai, gazdasági, kulturális élet pezsgő volt a városban. A gyors fejlődés mellett a város nyitott volt bevándorlókra is, új zsidó, ortodox, és német közösségek telepedtek le.
1655-ben az orosz-lengyel háborúban (1654-1667) Vilnius orosz megszállás alatt volt pár évig, a várost felgyújtották, a lakosságot lemészárolták. A város fejlődése hosszú évekre megállt.
1795-ben Lengyelország harmadik felosztásakor Vilnius az Orosz Birodalom részévé vált és a Vilnai Kormányzóság központja lett. Az orosz megszállás alatt a városfalakat lerombolták, és 1805-re mindössze a Hajnal-kapu (Aušros vartai) maradt fenn mementónak. 1811-ben Szentpétervár és Moszkva után az Orosz Birodalom harmadik legnagyobb városa, 20000 lakosával az egyik legnagyobb észak-európai város. 1812-ben I. Napóleon seregei két alkalommal is átvonultak a városon, súlyos károkat okozva. Az orosz fennhatóság elleni, 1831. novemberi lázadást követően Oroszország a városban történő további fejlesztéseket megállította, az egyetemet bezáratta. 1863 januárjában, egy újabb, komoly harcokkal járó felkelést brutálisan levertek, folyamatosak voltak a kivégzések. A felkelés után a városban az összes szabadságért küzdő egyesület megszűnt, a lengyel, litván és belarusz nyelv használatát betiltották. A városban ekkor a litvánok csak igen kis közösséggel voltak jelen, a lakosok túlnyomó hányada lengyel, orosz, vagy zsidó volt.
A 19. század második felében, és a 20. század első éveiben Vilnius az egyik központja volt a zsidó, lengyel, litván, és belarusz nemzeti mozgalmaknak. A városban a zsidó kultúra és népesség meghatározó volt, egyes zsidó vezetőkben felmerült egy új zsidó állam megalapítása, melynek Vilnius lenne a központja. A nemzeti mozgalmaknak jó táptalaj volt, hogy a régióban Vilnius volt az egyik legtoleránsabb, legszabadabb gondolkodású város azokban az időkben. Számtalan lengyel, és belarusz költő és író dolgozott és publikált Vilniusban. Vilnius volt a Naša Niva, az első belarusz nyelvű újság kiadásának a helyszíne is.
Vilnius lett a legfontosabb színhelye a litván nemzeti mozgalmaknak is, mely az 1905. december 4-5-én, a mai Zeneakadémián tartott Vilniusi Szejm tanácsában csúcsosodott ki, több, mint 2000 delegálttal Litvánia minden részéről. Felmerült az igény egy autonóm litván államot létrehozására az Orosz Birodalmon belül, melynek a parlamentje (Seimas) Vilniusban lenne.
Az orosz uralomnak 1915 szeptemberében a német seregek vetettek véget. 1916-ban a lengyel államiság helyreállítását követően Lengyelország azonnal bejelentette igényét Vilniusra és környékére, mint lengyel területre. A litván parlament 1918. február 18-án kinyilvánította Litvánia függetlenségét, megnevezve Vilniust, mint a független Litvánia fővárosát. Ezeknek az igényeknek de facto nem volt nagy jelentőségük mivel Vilnius ez időtájt német megszállás alatt volt. 1919. január 1-jén a németek kivonultak a városból, átadva a fennhatóságot a helyi lengyel közösségnek, a litván adminisztráció kérelmét nem figyelembe véve. Mindössze két nappal később, január 3-án a Vörös Hadsereg megtámadta és elfoglalta Vilniust, mely ezzel a rövid életű Litván-Belarusz Szovjet Szocialista Köztársaság székhelye lett. Az elkövetkező 4 hónapban a várost a bolsevikok irányították, míg a lengyel-szovjet háború részeként a lengyel reguláris seregek vissza nem foglalták a várost. Egy évvel később, 1920. július 14-én a város ismét szovjet kézre került.
A varsói csata után nem sokkal, a visszavonuló Vörös Hadsereg átadta a várost Litvániának, összhangban a július 12-én megkötött orosz-litván békeszerződéssel. A békeszerződés kinyilvánította, hogy az egykori Litván Nagyfejedelemség jelentős része Litvánia fennhatósága alá kerül, Vilniust is beleértve. Az ezután következő lengyel-litván összecsapásokban, nemzetközi diplomáciai tanácskozásokon a tét elsősorban Vilnius odaítélése volt, melyet mindkét ország szeretett volna magáénak tudni. A felek az 1920. október 7-én megkötött Suwalki-i békeszerződésben rögzítették, hogy a tárgyalások alapjául az ideiglenes demarkációs vonalat, a Foch-vonalat veszik alapul, mely Vilniust a lengyeleknek ítélte, etnikai alapon. Ebből a korból származik a "Vilnius nélkül nincs béke" mondás.
Két nappal később a lengyel hadsereg, Lucjan Żeligowski tábornok vezetésével megtörte a békét, és hadüzenet nélkül elfoglalta Vilniust. A város és környéke Közép-Litvánia néven bábállammá alakult, Żeligowski vezetésével; a főváros Vilnius lett. A helyzetet megoldani kívánó nemzetközi tárgyalások nem vezettek eredményre. Az országban 1922. január 8-án választásokat tartottak, melyen a lakosság 63,9%-a vett részt. A lengyelek melletti kisebbségek jelentős része bojkottálta az eseményt, a belaruszoknak 41%-a, a zsidóknak 15,3%-a, a litvánoknak mindössze 8,2%-a jelent meg voksát leadni. 1922. február 20-án, a választások után megalakult parlament döntött a Lengyelországgal való egyesülésről, majd az egész területet megszállta Lengyelország, és Vilniust, a Wilnoi Vajdaság székhelyévé tették. Ennek ellenére a Litván alkotmány értelmében Litvánia fővárosa továbbra is a lengyel kézen lévő Vilnius maradt, Kaunas az ideiglenes főváros címet viselte, Lengyelország és Litvánia pedig 1938-ig de facto háborúban maradt. Litvánia megszakította az összes diplomáciai kapcsolatát Lengyelországgal, a határokat lezárta, a várost pedig történelmi jogaira hivatkozva magának követelte.
Az etnikai összetételt tekintve ez a követelés visszás volt némileg, hisz a litvánok Vilniusban a két világháború között csak marginális kisebbséget alkottak, a lakosság alig 1%-át tették ki, szemben a zsidók 28%-val, valamint a folyamatosan betelepülő lengyelek 1939-re elért 65%-os részarányával.
A geopolitikai helyzete ellenére a város virágzott ebben a korszakban, sorra nyíltak az új gyárak, épültek az új házak és templomok. A legtöbb fejlesztés a Mickiewicz utcán történt, a mai Gediminas sugárúton ahol a Jabłkowski testvérek kialakították új áruházukat, liftekkel, és automata ajtókkal. Új rádiótorony épült 1927-ben, épületeiben dolgozott a a Nobel-díjas Czesław Miłosz is. Újranyílt az egyetem, Báthory István Egyetem néven, ahol az oktatás nyelve a lengyel volt. 1931-re a városnak 195000 lakosa volt, mellyel Lengyelország ötödik legnagyobb városának számított. A város egyik központja volt a lengyel kulturális és tudományos életnek, gazdaságilag azonban a régió városon kívüli része megtartotta hátrányát.
Vilnius ekkor a nem hivatalos fővárosa volt a jiddisnek. A Zsidó múzeum 1919-ben nyílt meg, 1924-ben pedig megalakult a YIVO, a Zsidó Kutatóintézet. Számtalan zsidó színház, újság, magazin, múzeum, és iskola alakult a második világháború előtti években.
A Molotov-Ribbentrop paktum értelmében Lengyelország német megszállását követően Vilnius szovjet érdekszférába került. A Vörös Hadsereg 1939. szeptember 17-én foglalta el a várost, majd 1939. szeptember 28-án átadta a Litván Köztársaságnak. 1940. június 15-én foglalta el ismét a Vörös hadsereg Litvániát és Vilniust is. Egy évre rá a Szovjetunió megtámadásának 3. napján, június 22-én bevonult a városba a Wehrmacht. A Vörös Hadsereg 1944. július 13-án foglalta vissza a németektől Vilniust. A város ezt követően Litvánia újbóli függetlenné válásáig 1991. január 13-áig a Litván Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosa volt.

forrás: wikipédia